A hamuban a virágot, a virágban a hamut
Amikor belépünk a nagyböjtbe, őszintén szembe kell, hogy nézzünk önmagunkkal - mondta Schönberger Jenő püspök hamvazószerdán, a Székesegyházban bemutatott szentmisén.
Megkezdődött a nagyböjt, a húsvétra készítő negyven napos bűnbánati idő. A katolikusok ilyenkor elcsendesednek, eltávolodnak a világi örömöktől, és Istenre tekintenek, az ő akaratát igyekeznek minden eddiginél jobban érvényesíteni az életükben. Hamvazószerdán reggel kilenc órától Schönberger Jenő püspök mutatott be szentmisét a szatmárnémeti székesegyházban, homíliájában őszinte önreflexióra biztatva híveit.
"Az egyház ma hamut szór a fejünkre a bűnbánat jeleként. Ez a tavalyi, virágzó, megszentelt barkaágakból lett, amelyekkel Krisztust köszöntöttük virágvasárnap. Milyen jó lenne, ha igazi hittel meglátnánk ebben a hamuban a virágot. A keresztény ember nem idealista, így nem magasztalja túlságosan ezt az életet. Nem pesszimista, így nem esik kétségbe, amikor megpróbáltatások, nehézségek, szenvedések érik. A keresztény ember realista, vagyis tudja, ha megszülettünk, meg fogunk halni. Hívőként tudja, hogy Istentől jöttünk és Istenhez térünk vissza. Meglátja a hamuban a virágot, de a virágban is a hamut. Amikor belépünk a nagyböjtbe, őszintén szembe kell, hogy nézzünk önmagunkkal. Ez segít minket abban, hogy őszintébben tudjuk szeretni az Istent. Mindannyian bűnösök vagyunk, de emiatt nem kell, hogy kétségbeessünk, hanem térjünk vissza újra és újra Istenhez. Az ő irgalma nyitott kapu, lépjünk be rajta. Ha ugyanis valaki nem szembesül azzal, hogy bűnös, azt gondolja, neki nincsen miért belépnie Isten irgalmasságának kapuján és akkor nem is találkozik Isten irgalmával. Hamvazószerda a nagyböjt kapuja, Isten irgalmasságának a kapuja."
Schönberger Jenő püspök arra kérte híveit, böjtjük igazi, Istennek tetsző legyen: "Ma nagyon sokan böjtölnek, többen, mint ahányan hívők vagyunk. De ők méregtelenítést, fogyókúrát látnak benne. A böjtölésben nem önmagunkat kell, hogy keressük. Két aspektusa van a mi böjtölésünknek. Az egyik irányban megregulázzuk azokat a természetes ösztönöket, amelyekkel Isten megajándékozott bennünket. Jézus negyven napon keresztül tartóztatta meg magát minden földi eledeltől, mert érezni akarta, sokkal fontosabb az Istennel való kapcsolat, mint ez az élet. A böjtölés számunkra is ezt kell, hogy jelentse. Isten mindennél fontosabb, ő az első. A másik iránya a böjtölésünknek a valódi lemondás, vagyis amikor másnak a hasznát keressük önmegtagadásunkban. Nem elég az, ha ma valamilyen ételről lemondunk azért, hogy holnap megegyük. A helyes böjt az, ha ma nem esszük meg és odaadjuk másnak. Erre a második aspektusra is szükség van ahhoz, hogy Istennek tetsző legyen a böjtünk. Isten szeretete ugyanis csak akkor lesz valós az életünkben, ha ez megmutatkozik a felebarátaink szeretetében. Aki azt mondja, hogy szereti Istent, közben pedig gyűlöli a testvérét, az hazug - a Szentírás mondja. Aki szereti Istent és ebből a szeretetből indíttatva lemond valamiről, azt ajándékozza a testvérének!"
Szentbeszéde végén a püspök kérte híveit, találjanak időt az imára a felkészülési idő során: "A nagyböjt folyamán kell, hogy időt szakítsunk arra, hogy Istennel legyünk - az imában, a szentségekben, a szentmisében. Az imádság Istennel való élet, Istennel való jelenlét. Nagyböjt folyamán naponta legalább tíz percre abba kellene hagyni mindent, kikapcsolni a zavaró tényezőket, és engedni, hogy csend legyen, egyedül Istennel legyünk. Nem kell semmit mondani, csak vele lenni. Tíz perc Istennel töltött idő után minden gondunk semminek mutatkozik... A nagyböjt nem önmagáért van, hanem a húsvétra készít, a feltámadásra, az Istennel való boldog, örök életre" - tett nyomatékot végül a püspök atya.
A prédikáció után a hívek sorban a püspök és a jelenlevő papok elé járultak, akik keresztet rajzoltak a szentelt hamuval a homlokukra, miközben ezt mondták: "Emlékezz ember, hogy por vagy és porrá leszel."
